Budapest, 2024. június 11., kedd (MTI) – Megújul a 135 éves múltra visszatekintő vasúti képzés, egységesebbé, rugalmasabbá és hatékonyabbá válik a vasúti alapképzések és a folyamatos időszakos oktatások rendszere – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) kedden az MTI-vel. A közlemény szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium a vasúti társaságok, képzőszervek igényeihez is jobban igazodó, rugalmasabb és a modern oktatási eszközök lehetőségeit kihasználó képzéseket alakított ki, amelyek vonzóbbá tehetik a fiatalok számára a vasutaspályát, csökkentik a szektorban meglévő munkaerőhiányt, és fokozzák a vasút versenyképességét – „miközben egyetlen dologból jottányit sem enged: a vasútbiztonságból”. A vasúti közlekedés biztonságának egyik legfontosabb eleme, hogy a vasúti munkavállalók magas színvonalú alapképzésben és rendszeres időszakos oktatásban részesüljenek. A vasúti képzési és vizsgáztatási rendszer azonban jelenleg széttagolt és túlbonyolított, nehezen felel meg a 21. századi követelményeknek, képtelen hatékonyan kezelni a vasúti szakemberek munkaerőhiányát, és hozzájárul ahhoz, hogy a fiatal korosztály számára a vasúti pálya kevésbé vonzó alternatíva maradjon. Az Építési és Közlekedési Minisztérium ezért, régi adósságot teljesítve a vasúti szakma felé, a képzési és vizsgáztatási rendszert megújította és átalakította – írták. Az országos pályahálózaton, a helyi-elővárosi és a saját célú vasúton, valamint a metróvonalakon dolgozó szakembereket is érintő változások egységesebbé, gyorsabbá és hatékonyabbá teszik a vasúti alapképzéseket és a folyamatos időszakos oktatásokat, ami komoly segítséget jelent a tanulók és az oktatók, a munkavállalók és a foglalkoztatók számára. A legmagasabb közlekedésbiztonsági követelményeket megtartva egyszerűbbé válnak a képzési programok, a tananyagok felülvizsgálata és aktualizálása, a vizsgarendszer egységesítése gyorsítja és olcsóbbá teszi az időszakos oktatásokat a szolgáltatóknak, de segíti a szakképzésben vasúti szakmát szerzők gyorsabb munkába állását, és hatékonyabbá teszi a járművezető-képzést. A megújulás segíti a vasútszakmai oktatói állomány bővítését, ismereteik, tudásuk és gyakorlatuk fejlesztését – áll a közleményben. A Magyar Közlöny 2024. június 10. számában megjelent, a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakört betöltő munkavállalók szakmai képzésének és vizsgáztatásának, a vasúti vizsgaközpont és képzőszervezetek működésének, a képzési engedély kiadásának, továbbá a vasúti járművezetői gyakorlat szabályairól szóló 19/2011. (V. 10.) NFM rendelet módosítása a teljes vasúti szakma bevonásával készült. Az új képzési rendszer vonzóbbá teheti a fiatalok számára a vasúti pályát, csökkenti a szektorban meglévő munkaerőhiányt, és fokozza a vasút versenyképességét – tudatta az ÉKM.
More from VASÚT
Új MÁV+ app funkció: bérlet widget
Az új MÁV+ app funkcióról, a bérlet widgetről írt Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója vasárnapi Facebook-bejegyzésében. "Nincs keresgélés, nincs kód. Csak …
Egyedi újdonságok, közös projektek és előnyös szerződések a legnagyobb vasúi kiállításon
Oroszország kulturális fővárosa négy napra a vasúti közlekedés üzleti központjává alakult. Szentpétervár immár második alkalommal adott otthont a 1520-as térség …
MÁV: az utószezonban is sűrűbben indulnak a vonatok a Balaton felé
Továbbra is megnövelt kapacitással és többletszolgáltatásokkal készül a MÁV-csoport szeptember 1-je és 21-e között a balatoni utószezonra. Az utószezoni menetrendnek …