Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalos kínai látogatása keretében az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank (AIIB) közgyűlésén is részt vett – jelentette be csütörtöki közleményében az NGM.
Az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank mára a világ egyik legnagyobb multilaterális fejlesztési bankja, melynek célja, hogy a nemzetközi infrastruktúrafejlesztési hitelpiac meghatározó szereplőjévé váljon. Magyarország mindenkivel a kölcsönös tiszteleten alapuló partnerségre törekszik. A kormány célja, hogy tovább erősítse hazánk találkozási pont jellegét, ahol a keleti és nyugati tőke és technológia összekapcsolódik – írták a közleményben.
Ez a találkozás a fejlesztési bankokra is vonatkozik: szükséges a nyugati (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, Európai Beruházási Bank) és a keleti (AIIB) bankok jelenléte és támogatása egyaránt. Az AIIB 2016 óta működő, 110 tagországot tömörítő szervezethez Magyarország 2017-ben, az első bővítés körben csatlakozott.
Az AIIB első évtizede sikeresen zárult, a nemzetközi hitelminősítők minden évben AAA-besorolással ismerik el a Bank megbízhatóságát, miközben 10 év alatt több mint 60 milliárd dollárt fektetett be elsősorban az energiaátmenetet, a fenntartható közlekedést és a tiszta vízhez való hozzáférést szolgáló projektekbe.
A nemzetgazdasági miniszter elismerését fejezte ki Jin Liqun leköszönő elnöknek az AIIB iránt mutatott évtizedes elkötelezettségéért és eredményeiért, egyúttal gratulált Zou Jiayi asszony öt évre szóló elnöki megválasztásához.
Nagy Márton a bank menedzsmentjével három kiemelt közlekedési infrastruktúrafejlesztési projektről tárgyalt: a magyar-szerb határátkelők kapacitásának bővítéséről, a V0 vasúti körgyűrű építéséről, és a hazai elektromosautó töltőállomások hálózatának fejlesztéséről.
Nagy Márton a bank közgyűlésén kiemelte, hogy a fizikai és digitális infrastruktúrák összekapcsolása a gazdasági versenyképesség, a kereskedelem mellett a fenntartható fejlődés szempontjából egyaránt kulcsfontosságú. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány elkötelezett az AIIB-vel való együttműködés további mélyítése mellett, különös tekintettel az új infrastrukturális projektek indítására és a fenntartható, innovatív beruházások támogatására.
Nagy Mártont a bank jövő évi közgyűlésének egyik alelnökévé választották – tette hozzá az NGM.
More from Egyéb kategória
A járattörlések és a magas üzemanyagárak miatt a kínaiak a májusi ünnepek alatt inkább otthon maradnak
PEKING/HONGKONG, április 29. (Reuters) – Kínában várhatóan továbbra is erős marad az utazási kereslet az öt napos munka ünnepi hosszú …
Hétfői forgalomkorlátozások Budapesten
2026. április 27-én rendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest V. kerületében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a közlekedőket, hogy 2026. április 27-én …
Az Egyesült Államok arra figyelmeztetett, hogy néhány héten belül elfogyhat a pénze a repülőtéri biztonsági dolgozók fizetésére
WASHINGTON, április 21. (Reuters) – Az Egyesült Államok repülőterein akár már májusban újabb hosszú biztonsági sorok alakulhatnak ki, miután a …