Budapest, 2021. június 18., péntek (MTI) – Megnyílt pénteken a 125 éves a Millenniumi Földalatti Vasút című kiállítás a Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumban Budapesten.
A tárlaton tablók mutatják be egyebek mellett a földalatti vasút történetét, állomásait, első járműveit, személyzetét, építészeti újdonságokat és az állomások lejárócsarnokait. Az érdeklődők beléphetnek a fa- és fémburkolatú kocsikba, jegyváltó fülkét, kalauz-jelzőcsengőt, motorkocsimodelleket és forgóváz-alkatrészeket is láthatnak. Büszkék lehetünk a múltunkra, mert ha átgondoljuk, hogy mi történt az 1800-as évek végén Budapesten és a világban, rájövünk, hogy közlekedésben világelsők voltunk, s a Millenniumi Földalatti Vasút is az elsők között létesült – hangsúlyozta a megnyitón Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója. Emlékeztetett arra is, hogy az 1800-as évek végén elindult a fogaskerekű, a libegő és a villamosközlekedés, a földalattiról pedig elmondta, hogy több olyan újdonsággal is felruházták, mint a kétoldali vezetőfülke vagy az alacsonypadlós kivitel, ami akkor még nem volt jellemző. A kiállítást úgy jellemezte, hogy a látogatók az építés érdekességei mellett több újdonságot is megtudhatnak a földalatti vasútról, mint például azt, hogy miért két színűek a járművek. A Földalatti Vasúti Múzeum 1975-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, s a kontinens első, 1896. május 2-án átadott földalattijának állít emléket. A kocsikkal szemközti vitrinsorban tárgyi emlékek, eredeti dokumentumok, így egyebek mellett tervrajzok, térképek, építési napló, fényképek és modellek mutatják be a földalatti vasút történetét az építéstől napjainkig.
More from ELŐVÁROS
Nem lesz sztrájk a pécsi buszközlekedésben
Elmarad a vasárnaptól tervezett határozatlan idejű munkabeszüntetés a pécsi buszközlekedésben - tudatta a Munkástanácsok Országos Szövetsége közleményben az MTI-vel. Többhetes tárgyalássorozat …
Lezárult a flottavizsgálat a BKV-nál: biztonságos és stabil a buszos közlekedés
Lezárult a flottavizsgálat a BKV Zrt-nél, eszerint biztonságos és stabil a buszos közlekedés - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel. Közleményükben …
Átfogó műszaki ellenőrzést folytat le a BKV-buszokon a kormányhivatal
A Budapesten közösségi közlekedéssel utazók biztonsága érdekében Budapest Főváros Kormányhivatala - mint közlekedési hatóság - újabb, a lehető legtöbb BKV-autóbuszt …