Berlin, 2021. július 11., vasárnap (MTI) – A kétmilliót sem érte el a német főváros új nemzetközi repülőterének (Flughafen Berlin Brandenburg Willy Brandt – BER) utasforgalma az idei első félévben, a várakozásokat alulmúló teljesítmény a koronavírus-világjárványnak tulajdonítható.
A január-júniusi időszakban 1,85 millió utast szolgáltak ki, így kétséges, hogy beigazolódik-e a repülőteret üzemeltető állami vállalat előrejelzése, miszerint az év végére elérik a tízmilliós utasforgalmat.
A Rundfunk Berlin-Brandenbrug (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság vasárnapi összeállításában kiemelte, hogy a járvány előtti utolsó hasonló időszakban, 2019 első félévében csaknem tízszer nagyobb forgalma, 17,5 millió utasa volt az akkori berlini repülőtereknek, Schönefeldnek és Tegelnek.
Az utóbbi hetekben ugyan egyre többen fordultak meg a BER-en, és júniusban már 650 ezer utast regisztráltak, ami csaknem a duplája a májusi 362 ezernek és hat és félszer több az áprilisi százezernél, de a 2019 júniusában Schönefelden és Tegelen regisztrált 3,3 millió alig 20 százalékát teszi ki.
A nemzetközi légi közlekedés a koronavírus-világjárvánnyal leginkább sújtott ágazatok közé tartozik, és az utasforgalom világszerte meredek visszaesése miatt a BER kihasználtsága is folyamatosan alacsony a tavaly őszi indulás óta.
Az üzemeltető a gyenge forgalom miatt rögtön a nyitáskor 300 millió euró (108 milliárd forint) rendkívüli tőkeinjekciót kapott szorul a tulajdonosoktól – Berlin és Brandenburg tartománytól és a szövetségi kormánytól -, hogy elkerülje a csődöt.
A Schönefeld és a Tegel repülőteret kiváltó, évi 27 millió utas kiszolgálására alkalmas BER-t 2020. október 31-én adták át a forgalomnak, az első tervekhez képest kilenc év és egy nap késéssel.
A repülőtér a német újraegyesítés (1990) óta a legnagyobb beruházás az egykori NDK területén. Közpénzből finanszírozták, több mint hétmilliárd euróba került. Befejezésére ötször kellett új időpontot kitűzni sorozatos tervezési és kivitelezési hibák és mulasztások miatt.
More from REPÜLÉS
Az Egyesült Államokban tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást, légijáratok százait törölték
Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több …
A következő évben világszerte már 5,2 milliárd utas repülhet.
Willie Walsh, az IATA főigazgatója a szervezet genfi szakmai rendezvényén hangsúlyozta: a légiközlekedés a folyamatos geopolitikai kockázatok, az ellátási lánc …
Átmeneti járatritkítás Budapesten, egy napra nagyobb géppel érkezik a Qatar
A dohai központú Qatar Airways 2025 tavaszán átmenetileg csökkenti budapesti járatainak számát. A foglalási rendszerek adatai alapján április 13. és …