Budapest, 2021. július 5., hétfő (MTI) – Az utazások fellendülése globális szinten továbbra is egyenetlen, a vizsgált országok egyötödében a belföldi repülőjegy-foglalások már elérik a járvány előtti szint 90 százalékát – derült ki a Mastercard Economics Institute MTI-nek küldött legfrissebb kutatásából.
A kutatás szerint míg egyes országokban – köztük az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Franciaországban – meghaladják a járvány előtti belföldi járatfoglalásokat, addig máshol – például Kanadában, Thaiföldön és Új-Zélandon – a járvány kitörése előtti szint töredékét érték csak el.
Globális szinten az üzleti utazások körülbelül négy hónappal maradnak el a szabadidős utazásoktól. Az üzleti utazások a fellendülés jeleit mutatják, például az ausztrál belföldi üzleti utazási foglalások a járvány előtti szint közel 80 százalékát érik el.
A szabadidős utazásokat illetően a tanulmány rámutatott: az Egyesült Államokban a belföldi járatfoglalások májusban a járvány előtti szint fölött voltak, bár a nemzetközi foglalások továbbra is 22 százalékkal maradtak el a 2019 negyedik negyedévitől. Európát tekintve Franciaországban és Olaszországban is hasonló a helyzet: a belföldi foglalások a járvány előtti szintek felett vannak, míg a nemzetközi foglalások jóval alacsonyabbak.
Ugyanakkor például az Ausztrália és Új-Zéland, valamint az Egyesült Államok és Latin-Amerika, valamint a Karib-térség közötti légi folyosókon elérik, sőt egyes esetekben meg is haladják a járvány előtti szintet a foglalások.
A Mastercard Economics Institute által készített jelentés a Mastercard globális hálózatának összesített és anonimizált értékesítési adatai alapján nyújt betekintést az utazással kapcsolatos változásokba 32 ország adatait felhasználva.
More from REPÜLÉS
Az Egyesült Államokban tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást, légijáratok százait törölték
Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több …
A következő évben világszerte már 5,2 milliárd utas repülhet.
Willie Walsh, az IATA főigazgatója a szervezet genfi szakmai rendezvényén hangsúlyozta: a légiközlekedés a folyamatos geopolitikai kockázatok, az ellátási lánc …
Átmeneti járatritkítás Budapesten, egy napra nagyobb géppel érkezik a Qatar
A dohai központú Qatar Airways 2025 tavaszán átmenetileg csökkenti budapesti járatainak számát. A foglalási rendszerek adatai alapján április 13. és …