Budapest, 2021. szeptember 1., szerda (MTI) – Átadták a Nyugati pályaudvar megújult utascsarnokát – közölte a MÁV Zrt. szerdán az MTI-vel.
Immár egy modern digitális utastájékoztató rendszerrel és új vágányvégi kijelzőkkel rendelkező, korszerűbb, komfortosabb csarnok várja a pályaudvaron évente megforduló közel 18 millió utast – írták. A Nyugati pályaudvar teljes tetőszerkezetének felújítása a tervek szerint jövő nyárra fejeződhet be.
A pénztárcsarnok belső boltozatának javítása és tetőszerkezetének felújítása várhatóan 2022 év elejére elkészül. A pályaudvar aluljárójában a világítási rendszer teljes felújításával, majd az álmennyezet újjáépítésével megszépülnek a keresztalagút utasforgalmi terei, növelve az utaskomfortot – írták.
Az akadálymentesítés részeként a vak és gyengénlátó utasok számára okos taktilis vezető- és veszélyjelző sávokat alakítanak ki a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) képviselőivel egyeztetve, 2022-ig először a vágánycsarnokban, ezt követően a csarnokon kívüli peronok mentén, majd a keresztaluljáróban és az oldalcsarnokban is – ismertette a vasúttársaság.
Az Európában még csak néhány belga és olasz állomáson alkalmazott jelzések célja, hogy talppal vagy segédeszközzel, azaz okosbottal érzékelhető hanginformációt szolgáltassanak a biztonságosan használható közlekedési folyósokról, az akadályokról, veszélyhelyzetekről. A rendszer használójának Bluetooth-szal felszerelt botja, a járófelülethez érintve érzékeli a címkékből érkező rádiójeleket, és továbbítja az információkat egy mobiltelefonos applikációnak, ami hangosan felolvassa az instrukciókat – tájékozatott a MÁV Zrt.
Megjegyezték azt is, hogy az utascsarnokban megépített új, szenzoros ivókút a 175 éves magyar vasútnak állít emléket.
More from ELŐVÁROS
Csütörtökön megkezdődik a nagykörúti villamosvonal felújításának második üteme
Csütörtökön indul a fővárosi nagykörúti villamosvonal felújításának második üteme: a Pest felé vezető oldalon is megkezdődnek a munkák - közölte …
Arriva: több mint 140 környezetbarát autóbusz áll forgalomba a fővárosban
Összesen 142 új, környezetbarát, Mercedes-Benz gyártmányú, Citaro G (628 03) típusú, a legmodernebb dízel technológiával felszerelt, alacsonypadlós, csuklós autóbusszal bővült …
BKK: júliusi nosztalgiajáratok Budapesten
Júliusban is több nosztalgiajárattal várja az érdeklődőket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), akik egyebek mellett favázas és acélvázas villamosokkal, illetve …