Budapest, 2022. január 10., hétfő (MTI) – Az Amszterdamból induló KLM repülőgépekbe mostantól legalább fél százalékos arányban fenntartható kerozint töltenek, mivel ez plusz költséget jelent, ezért a KLM az út hosszától és a foglalt utazási osztálytól függően 1-12 eurót számol fel jegyenként – közölte a KLM hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint a rövidtávú, turista osztályú jegyeknél 1 euró a plusz költség, míg 12 eurót a hosszútávú, üzleti osztályú utasok fizetnek. Ezt a foglalási rendszer automatikusan a jegy árához adja, a befolyó összeget kizárólag alternatív kerozin vásárlására fordítja a társaság.
Mindez a magyar utasokat is érinti, ugyanis a KLM naponta három járatot közlekedtet Amszterdamból Budapestre.
Közölték, a plusz költség elszámolására azért van szükség, mert a fenntartható kerozin előállítása nagyon korlátozott, így négyszer annyiba kerül, mint a normál kerozin. A holland vállalat használt sütőolajból, vagy faipari melléktermékekből előállított üzemanyagot vásárol, a fél százalékos keveréshez szükséges mennyiséget már lekötötte.
Ugyanakkor jelezték, a fenntartható kerozin használata fontos, hiszen ez a teljes életciklusra vetítve legalább 75 százalékkal képes a szén-dioxid-kibocsátást csökkenteni a hagyományos tüzelőanyaghoz képest.
More from REPÜLÉS
Az Egyesült Államokban tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást, légijáratok százait törölték
Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több …
A következő évben világszerte már 5,2 milliárd utas repülhet.
Willie Walsh, az IATA főigazgatója a szervezet genfi szakmai rendezvényén hangsúlyozta: a légiközlekedés a folyamatos geopolitikai kockázatok, az ellátási lánc …
Átmeneti járatritkítás Budapesten, egy napra nagyobb géppel érkezik a Qatar
A dohai központú Qatar Airways 2025 tavaszán átmenetileg csökkenti budapesti járatainak számát. A foglalási rendszerek adatai alapján április 13. és …