Keszthely, 2021. május 20., csütörtök (MTI) – Nettó 340 millió forintos beruházással körforgalom épül a 71-es főúton, Keszthelyen, a Rezi úti kereszteződésben.
A helyszínen csütörtökön tartott sajtótájékoztatón Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) arra emlékeztetett, hogy a várost elkerülő út közelmúltbeli építésekor már látszott, hogy a főutat keresztező járműforgalom miatt szükség lesz körforgalmú csomópontra is, akkor azonban ez nem szerepelt a kiviteli tervekben. A több éves, balesetveszélyes probléma megoldásaként 2018-ban biztosított forrást a kormány az átépítéshez, így tavaly elkészültek a tervek és az engedélyek.
A napokban kezdődött el a kivitelezés, és várhatóan október végére fejeződik be. A Keszthely környéki úthálózat ezzel a körforgalommal lesz teljes – tette hozzá a képviselő.
Nagy Bálint, Keszthely polgármestere (Fidesz-KDNP) azt mondta: a Cserszegtomaj és Rezi felől érkezők és oda autózók nagy száma miatt jelentős a forgalom, ezért van szükség egy biztonságosabb átkelési lehetőségre. Mivel a kivitelezési munkák a nyári főszezonban is zajlanak, ezért nemcsak az átépítés helyszínén, hanem Keszthelyen is számítani kell forgalmirend-változásra, amiért az erre autózok türelmét kérik.
Kiss Boglárka, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Zrt. szóvivője arról számolt be, hogy a körforgalom építése nettó 340 millió forintba kerül. A közlekedésbiztonsági szempontból leginkább megfelelő turbó körforgalom épül, ami egy kerékpárutas átvezetéssel is kiegészül.
More from Egyéb kategória
A világbajnokság lehetőséget ad az észak-amerikai tömegközlekedésnek a bizonyításra – vagy a kifütyülésre
2026. június 3. (Reuters) – A 2026-os labdarúgó-világbajnokság a futball legnagyobb színpada, és Észak-Amerika egyes vasúti és autóbuszos szolgáltatói számára …
A konténerhajózás 54,5 millió tonna CO₂-t bocsátott ki az első negyedévben, miközben a hatékonyság romlott a rekordméretű flottabővülés ellenére
A globális konténerhajó-flotta 2026 első negyedévében minden korábbinál gyorsabban bővült, ennek ellenére a kibocsátási hatékonyság romlott. Az átlagos szén-dioxid-intenzitás 4%-kal, …
Közlekedési káosz az ingázóknak: Van ma metrósztrájk? – A 2026. júniusi londoni metrósztrájk teljes menetrendje és az érintett TfL-vonalak
Az ingázók ezen a héten ismét közlekedési fennakadásokkal szembesülnek, mivel a londoni metró mozdonyvezetői munkabeszüntetést tartanak. A Vasúti, Tengerészeti és Közlekedési …